Boldog Karácsonyt?! - Kari ajándék

Végleg vége? 
Igen..sajnos nem igazán érzem azt hogy tudnám folytatni..Bocsánat annak az egy embernek aki követte az írásomat és próbált megjegyzéseket tenni..:/
De hát ezzel nem tudok mit kezdeni..
Túl sok minden történ..túl sok dolog húz a mélybe és időm, energiám és kedvem sincs az íráshoz.
Nem is nagyon észleletem hogy érdekelne titeket ez a valami amit csinálok így teljesen hasztalannak érzem hogy folytassam..elszomorító számomra hogy itt a vége..
Folytatni akartam..
Minden esetre Boldog Karácsonyt...!
Sziasztok!

10. fejezet Annyira zavaros

Igen még élek! És tudom tudom halálra vagyok ítélve! De ne átkozzatok légyszi! :( Ez most egy NAGYON hosszú rész lett és az 1000-re nemsokára hozok egy különlegeset! :D Jó olvasást! 

Még egy darabig beszélgettünk Charlieval és azt mondta hívjam nyugodtan a becenevén. Így Charlieból Chili lett.
- Miért hívnak Chilinek? - nevettem.
- Mert egyszer kipróbáltuk az emberek kihívásait az összeset bírtuk de én a chilin..Fuuu az nagyon durva volt!
/Vissza emlékezés/
Hulla fáradtan battyogtam le a pályára ahol a haverjaim már vártak.
- Hé Charlie! Mi van veled? Olyan vagy mint egy zombi! - nevetett mindenki kivéve Etan, ugyanis ő zombi.
- Ez nem vicces! - vágta be a durcát kedves kis barátunk.
- Hát persze hogy nem az! - nevettek még jobban a srácok.
- Na de inkább csináljuk! - Dörzsölte össze a tenyerét Etan.
- Fred... - néztünk az egyik beszerzőnkre.
- Itt vannak! - húzta ki magát büszkén.
- Mennyit költöttél ezekre?! - szaladt fel a szemöldököm.
- Ohh..csak az oda-vissza utat! Az emberek tiszta hülyék! - mondta flegmán mire mindenki nevetni kezdett.
- Melyikkel kezdjük? - kérdezte Victor.
- Legyen a fahéj!

XxxX

Mikor már csak a chili volt a soron nagyon rá izgultunk.
Én személy szerint köpni nyelni nem tudtam, nem hogy a chilinek neki állni.
Kisorsoltuk ki lesz az első és ki más lett a "győztes" mint... Én!
Nagyszerű felemeltem egy közepes méretű chilit és bele haraptam.
Igen ám de ez nem akár milyen chili volt. Égetett, csípett és mart.
Kitátottam a számat és úgy lihegtem.
A srácok meg csak röhögtek.
- Ne röhögjetek! Vizet ide! De most!!! - kiabáltam amennyire csak tudtam chilivel a számban.
Forgatni meg se próbáltam, így is elég szar volt nem hogy még "ízlelgessem".

XxxX

Mindenki bírta, kisebb nagyobb eltéréssel.
És még a 3 liter tejen se hányta el magát senki. Én meg egy hülye chilin beégtem...szó szerint!
A srácok vagy egy húsz perce rajtam röhögtek amikor elszakadt a cérna!
- Befejeznétek? - kérdeztem dühösen.
- Jól van már Chili! Ne hisztizz! - röhögött tovább Victor.
- Ne..hívj..Chilinek! - emeltem ki a szavakat.
- Oké-Oké...De figyi nem kérsz még egyet? Maradt egy pár szem. - pimaszkodott Fred. - Vagy ha gondolod hozhatok külön neked!

/Vissza emlékezés vége/

- Szóval ezért hívnak Chilinek! - fejeztem be a storymat.
- Értem! De miért nem bírtad? - kérdezte Ashley.
- Azért mert... - kezdtem volna bele de ekkor benyitottak.
- Bocsánat a zavarásért..de egy fiatal úr látni szeretne téged! - lépett be szerényen egy roppant fiatal ápoló...lány.
- Értem ! Köszi! - pattant fel Ashley és már indult is de a lány "rászólt"!
- Már itt is van! - oldalgott ki a szobából és engem is kihívott.
- Most miért...? - kérdeztem volna a lánytól de az betapasztotta a számat és elvezetett.

*Ashley szemszög*

Törökülésben vissza pattantam az ágyra és nagyon értelmesen néztem az orvosra és a középkorú férfire. Konkrétan félig nyitott szájjal bámultam őket.
- Csodálatos...! - bámult el az orvos is.
- Na de...mégis micsoda?! Balesetet szenvedett vagy nem? - értetlenkedett.
- Ön ezt nem érti! Az agya valami hihetetlen intelligens! Átélteti saját magával az emlékeit. A legelső elveszett emlékkel kezd...szépen a mostani koráig!
- És a végén..nem fog ebbe belekavarodni? - kérdezte aggódva a férfi.
- Hát igen...ez az ami kétséges! Ha az agya tudja tartani az állapotát nem de ellenkező esetben... - itt a doki lehajtotta a fejét elnémult.
- ELLENKEZŐ ESETBEN MI?! - ordított az erősebb nemű.
- Sebastian! Kérem nyugodjon meg!
- Addig nem nyugszok meg amíg meg nem tudom hogy mi lesz ha a kislányom agya nem tudja tartani a tempót! - dühöngött a dokival, aki ekkor lopva rám nézett.
- Ha az agya nem tartja az állapotot...beleőrülhet, hallucinációkat okozhat.Az agy teljesen szétesik.
- Ohm..elnézést de én is itt vagyok! - mondtam félénken mire mind ketten rám néztek.
- Igaz! Nos Ashley! Pakolj össze, elmegyünk!!! - parancsolt rám a férfi.
- Nem! Én nem megyek el magával! Azt se tudom hogy ki maga! - ellenkeztem.
- Na de... - akadt el a szava a férfinak.
- Sebastian...egy percre! - hívta félre a doki.
- Értem... Oké! - jöttek vissza egy kis idő múlva. - Akkor Ashley... Gyere szépen haza viszlek anyukádhoz.
- Na de...a suli? - kérdeztem vissza.
- Egy hét felmentést kaptál.
- És akkor mért nem mehetek az albérletbe? - értetlenkedtem.
-  Ott nem tudnánk neked megfelelő ellátást biztosítani. Velünk kell maradnod.
Nem tudtam ellenszegülni, tudtam hogy úgy is vele kell mennem. Legalább láthatom az anyámat.

XxxX

Sebastian vezetett én meg hátulról fürkésztem az arcát. Annyira ismerős..de még se jut eszembe honnan!
- Miért nézel így rám? - mosolyodott el anélkül hogy egy pillanatra is levegye a szemét az útról.
- Ne haragudjon..Nem akartam! Én..- elkaptam a tekintetem és össze-vissza dadogtam.
- Ashley! Tegezzél már csak 2 évvel vagyok idősebb! - nevetett fel.
- Mi?! Én sokkal idősebbnek néztelek. Olyan...érett vagy.
- Hát igen régebben is ezt mondtad, imádtam hogy mindig úgy kezeltük egymást mint apa-lánya! - mosolygott rám.
Ahogy ezt kimondta valami megállt bennem előre meredtem pislogás nélkül.
- Ashley... minden rendben? - nézett rám Sebastian.
Hiába akartam válaszolni nem tudtam a szám nem engedelmeskedett, egy vonalban néztem kifelé.
Aztán homályosodni kezdett minden de még éreztem hogy az autó leáll, a kezem rángatózik...csak úgy magától, és Sebastian aggódva felém hajol.
Aztán minden elsötétült. Képkockák, emlékek peregnek. Egy kiköpött Sebastian nyakában ülök és vihorászunk. De itt kb 12 éves lehettem...ez furcsa ezek szerint ő a....

Kipattant a szemem és fel akartam ülni de Sebastian még mindig felém hajolt aminek az lett az eredménye hogy jól megfejeltem szegényt.
Mind ketten fogtuk a fejünket aztán Sebastian megszólalt.
- Jobban vagy? Aggódtam érted...és próbáltam se... - nem hagytam hogy végig mondja. A nyakába borultam és hátra estünk. Volna, ha Sebi űber gyorsasággal nem rakja hátra az egyik kezét. 
- Úgy sajnálom Bátyus! - mondtam még mindig ölelve nyakát és széles vállát.
- Hát emlékszel rám! - sóhajtott fel én meg bele fúrtam a fejem a nyakába.

Felálltunk vissza ültünk az autóba és nosztalgiázás közben haza mentünk.
- Tényleg hogy-hogy Anyáék beköltöztek a szörny városba? - kérdeztem mikor megálltunk egy számomra ismeretlen ház előtt.
Azért hogy Közelebb legyünk hozzád! - mosolygott rám.
- Seb (Sebastian beceneve lesz nem mint a seb!:'D)...én..több mint egy éve láttam utoljára anyát! Mit mondjak neki?! - estem kétségbe.
- Jajj ne reagáld túl húgi! - kacsintott rám.
Sebastian udvariasan kinyitotta Előttem a kaput majd felsiettünk a lépcsőn.
Az bejárati ajtó anyámhoz megszokott módon ébenfából volt. Seb nagy nehezen kitárta a tömény fa ajtót és a látvány teljesen ugyan olyan volt mint Legutóbb. Csupán a ház maga nem volt teljesen ugyan az. De egyébként az elrendezése, a színek minden ugyan olyan volt.
A konyha felől ínycsiklandozó illat áradt. Hmm..anya a kedvencemet csinálta. Amerikai pala! Felemelt orral mentem az illat irányába és mikor megláttam a tányéron a palacsinta tornyot kivettem a felülről harmadikat.
- Hahaha! Te semmit se változol! - lépett ki anya a konyhából a kezében tejszínhabbal és eperrel.
- Jajj anya! Tudod hogy... - kezdtem bele de félbe szakítottak.
- Hogy az első kettő túl meleg a negyedik már meg nem elég puha! - fejezte be a mondatom a pimasz kis hang.
- Hátra fordultam és megpillantottam a nővérem.
- Jajj Sasha! De hiányoztál! - borultam a nyakába.
- Te is nekem Pala! - szorított meg.
- Mondtam hogy ne hívj így! - engedtem el.
- Jut eszébe mért vagy úgy felöltözve mint anno tizenévesen? - vett szemügyre kedves nővérem.
- Ohm...Sasha...anya! Gyertek ide egy percre. - hívta félre őket Sebastian.
Kis idő múlva anya jött Vissza.
- Szívem egyél palacsintát aztán feküdj le pihenni hosszú volt ez a nap! - küldte az utasításokat anya.
- Na és ti? - kérdeztem meglepődve.
- A testvéreid elmentek bulizni nekem meg el kell még mennem Jhonért... - mondta lehajtott fejjel. Tudja hogy utálom. Elég bonyolult a családfánk.
Engem örökbe fogadtak még is olyan mintha Liza az anyám lenne így annak is hívom. Sasha és Sebastian anya előző férjétől vannak, de ő...Kimerült majd megbetegedett és belehalt. Anya érdek házasságot kötött a mostani férjével Jhonnal. Aki apának a főnöke volt. Igen..hiába kicsi korom óta Jhon a névelő apám inkább Liza egykori férjét mondom apámnak. Az én Szüleim..ők meg kitudja hol vannak.
Ezeken filózva tömtem magam, majd vonultam a szobánkba. Ott ledőltem és elaludtam.
XxxX

Amikor felébredtem éreztem hogy ráz a hideg. Az erkélyajtó tárva nyitva volt. Amivel még nem is lett volna baj mert nem volt annyira hideg...csakhogy esett a hó!
Március végén esik a hó... Californiában! Oké! Ahogy kimentem az erkélyre rögtön úgy éreztem rosszul döntöttem.
A hó esésben kint állt egy fekete csuklyás férfi és egyenesen rám bámult. Amint Kiléptem ő motyogott valamit majd eltűnt. Ez már így önmagában is furcsa volt de aztán jött egy villanás és tucatnyi ugyan olyan csuklyás ember jelent meg.
Mindegyik elkezdett rajzolni a levegőbe és motyogtak is hozzá. Erre a "rajzok" megvillantak és az égre tapadtak.
És ekkor tudatosult bennem hogy ezek írásjelek!
" A gonosz régi ős cellájából kiszabadulni készül, leülte már a büntetését, követeli az ellenségét! "
Amint ez elolvastam a felirat eltűnt és vele együtt a készítői is.
Villám gyorsan felöltöztem és indultam kifelé. Még senki se volt otthon szóval hagytam az ajtón üzenetet hogy elmentem. Hogy hova azt még én magam se tudom csak mentem.
Utam a Kon széléhez vezetett. Tudhattam volna. Itt győzte le Kova, Olark és Nux a gonoszt! Persze hogy itt akar bosszút állni!
Csak nem tudom kicsoda. Körbe üzentem mindenkinek hogy most azonnal Jöjjön ide. Arra számítottam hogy órákat kell várni de nem, 20 perc után mindenki ott volt.
- Mi van Ash? - kérdezte Nita.
- Készüljetek! - álltam be a harcra.
Motoszkálását hallottunk a bokrok felől így mindenki készítette a fegyverét vagy erejét.
- Héj! Csak nem akarsz ránk támadni?! - jött Chili hangja a bokrok mögül.
- Rátok?! - tettem fel a teljesen jogos kérdést.
- Igen..! Ashley..bemutatom a bandát: -emelkedett fel Chili és kilépett a bokrok közül.
- Íme az öt lány! Az összetartóink! Victoria az ész, Susan a szerény, Donna a harcos, Carla a felénk, Cristan a kíméletlen és legvégül Tiffany az álszent. - Ahogy sorolta a neveket a lányok úgy álltak fel.
Victoria egy magas barnás szőke hajú lány zöld szemét és gyönyörű arcát szemüveggel megékesítve viselte. Az egész lényéről leírt az a lenézős fajta.
Susanra tényleg illett a szerény jelző. Kék rövid hajjal rendelkező fejét lehajtotta és csak akkor nézett föl amikor tőlünk az egyik végzős srác név szerint Luca köszönt neki de aztán Susan elpirult és lekapta a fejét.
Majd vad dulakodást észleltünk a bokroknál majd az "elkövetőket" is megláttuk. Egy bazi magas szöszi próbált lefogni egy alacsonyabb vöröses barnát.
- ENGEDJ! Szét kapom! - kapálózott az alacsonyabb.
- Ne már Öcsi! Csak köszönt neki! Ez nem a világ vége! - próbálta viccesre fogni a dolgot a szőke.
- Adam szólj ha befejezted a gyerekes viselkedést! - Szólt lekezelően egy fekete hajú srác.
- Etan! Ezt most inkább ne! - Szólt rá Chili.
- Charlie te végképp ne szólj bele! - veszekedtek a Fiúk.
- Héj! Nyugi! Csak köszöntem neki! Nem akarok tőle semmit! Tény hogy aranyos de nem is ismerem! - védekezett Luca.
- ARANYOS?! - mintha Adam egy szavát sem hallotta volna úgy ugrott neki Lucanak.
A Földre térítette a nála jóval nagyobb fiút és úgy kezdte el püfölni.
- ELÉG! Ameddig ti egymást veríték és a gyerekes viselkedéseteket folytatjátok addig az igazi fenyegetés már itt van! - mondtam a lágyagyúaknak.
- Igaza van! - nyitotta fel a szemét Victoria.
- Mi? Te honnan tudsz... - csodálkoztam de félbe szakított.
Felemelte az ujját hogy maradjunk csendben. És nem is volt hasztalan.
Beleszagoltam a levegőbe és ösztönösen a szám elé kaptam a kezem.
Vérszag és rothadó hús szaga. Ezek...ezek Előholtak. Nem zombik...ezeknek az "embereknek" már nem maradt semmi az emberi mivoltukból.
A csuklyások megjelentek.
A vezér legalábbis feltételezem hogy ő volt az mert ő kivált a tömegből.
- Üdv néktek fiatal küldöttek! - villantotta meg a vezér sárga vértől csöpögő fogait. - Engem és a társaimat A Nagy Latevor küldött. Ő az Egyetlen és hatalmas urunk! Hódoljatok be neki és adjátok át az erdőt! Minek kéne nektek?! - mosolygott tovább csuklyája árnyékában.
- Készülj rá hogy nem fogjuk megadni magunkat! - ordítottam a csuklyásoknak az enyémeknek és magamnak is.
Mindenki készítette az erejét, most már élesben. De az ellenség csak állt és mosolygott. Még félfüllel Hallottam hogy azt motyogják: "Kis tudatlanok!"
Akik előrébb voltak nekilendültek és mindenféle érővel harcoltak.
Ám a csuklyások csak egy laza mozdulttal vissza küldték az energiát aminek köszönhetően az összes vakmerő első elhullott.
Aztán Cass bedurvult és átváltozott Die személyévé.
Majd Die, Luna és Nita próbálkozott.
Die ugyan letudta fogni az egyiket tüskés indákkal de amint bele szúródtak a tüskék ugyan vérzett a csuklyás mindenhol egy szó se jött ki a száján.
Egy kézmozdulattal eltépte az indákat mire Die ájultan össze csuklott. Aztán a csuklyás dobbantott eggyet mire egy hatalmas tüske szerű valami Feljött a földből keresztbe szúrva Diet.
Eltátottam a számat de nem volt idő semmire! Luna nekiugrott az állatokkal együtt de amint valamelyiket megütötték Luna a fejéhez kapott és kínjában felsikoltott.
Hagyták szenvedni inkább Nitával foglalkoztak.
A víz és elektromosság energiát visszafordították. Nita a víztől szirén lett de az elektromosságtól konkrétan ropogósra sült. Szenvedve hempergett a hóban hogy csillapítani tudja fájdalmát.
Will neki lendült. Hatalmas szárnyait használva jutott a csuklyásokhoz közel majd szúrta át az egyiket. De az mintha nem is most szúrták volna át a hasát leterítette Willt és végzett vele. A saját kardját szúrta bele...ez morbid!
Hirtelen elnehezedtek a végtagjaim és homályos lett minden.
Egy hatalmas tisztáson ébredtem. Sehol a hó, a hideg, a csuklyások. De még a többiek sem.
Vakító fény jelent meg majd egy óriási állatszerű valami jelent meg.
- Üdvözöllek Kova tisztásán! Hajtotta le a fejét a szörny.
- Kova..? Aki egykoron legyőzte a... Vagyis Latevort? - tátottam el a számat.
- Hahaha..ez azért túlzás! Nux létre hozott egy energiapajzzsal védett végzet ládát és abba száműztük Latevort 1000 évre. És ez az ezer év most telt le. Amint észrevettem nem tanult semmiből. De én Kova szellemének védő állata vagyok!
 - De..mi harcolunk!
- Ahogy látom... - mért végig. - te most nem harcolsz!
- Gőzöm sincs hogy kerültem ide és segíteni akarok a barátaimnak!
- Hahaha! És mégis miben? Hamarabb meghalni? Nem is tudjátok mivel lehet őket megölni.
- Akkor mond el! - keltem ki magamból.
- Gondolkozz egy kicsit! Latevort és a csuklyásokat 1000 évre elnyelte egy végzetláda. Akkor még MINDEN faj közismert volt...mindenre imunisak maradtak kivéve azt ami mára"kihalt" és így nem fejleszthették ki magutak. Szóval? - mondta a kulcsot.
- A sárkányméreg! - világosodtam meg.
- Na ügye! - mosolyodott el.
- Akkor...hogy jutok vissza? - tettem fel a teljesen jogos kérdést.
- Majd én vissza megyek veled de előbb itt vannak ezek! - mutatott egy csomó sárkányfog késre. - Csupán annyi a dolgod hogy átalakulsz és kicseppentesz egy kevés mérget a késekre...aztán majd meglátod mi lesz! - hátráltam egy lépést majd koncentráltam és....
Lehettem az aprónak tűnő késekre majd hátra néztem a Most már egyméretű Griff szörnyre. Az bólintott én meg megfeszítettem az izmom és már jött is a feketés lilás folyadék.
- Szép lassan! - Szólt rám a Griff.
Amikor az első csepp érte a fogat felvillant és onnan mintha vízben oldódna beszínezte a kést. Ugyan így a többivel.
Mikor kész lettem a Griff egy intéssel felsorakoztatta a késeket majd dobbantott egyet és..
A hóban ültem fel és nem voltak nálam kések. Mégis a csuklyások mögött néhány fehér toll illant el.
Felpattantam és rohantam ez első emberhez.
- Klen Figyelj! Mindenkinél van egy sárkányméreggel átitatott kés csak azoknál nincs akik sárkányok...szóval nálad, nálam és meg nem tudom kinél. A lényeg hogy ezzel végezni tudnunk velük! Te Menj a hátuk mögé és alakulj át! A legfontosabb hogy szorítsd őket sarok.... - be akartam fejezni a tervet de egy hangos női sikítás félbeszakított.
Luna...! Luna a Földön feküdt kitekerten a szeme felakadt és alig vett levegőt. A gyomorszájánál egy hatalmas seb tátongott de nem is vérzett nem értem!!! Az összes állat halott volt. Aztán jött egy csuklyás és rátaposott a nyakára ami nagy nyekkenéssel elvált a testétől...Ez kurva szar látvány! Az összes barátod meghal és valószínűleg te is.
- Menj! - kiáltottam rá.
Tovább mentem elmondtam Kikinek és ő amilyen könnyedén mozog és gyorsan beszél, a legjobb választás a hír közlésre.
Mikor mindenki beállt felkészülten, kiadtam az utasítást.
- Mindenik figyeljen! Méregre! - kiáltottam.
Mindenki kirántotta a kést majd átalakultam. A szemem sarkából láttam hogy a túloldalon Klen is átváltozik.
Rajtunk kívül nem volt más sárkány de így is mély benyomást tettünk a csuklyásokra.
Megindultunk mire a csuklyások menekülőre fogták. Már aki... Egy srác volt aki bevárt minket és miután hárította a támadásom jött velünk. Hogy mért hagytam? A szemében láttam hogy benne még van emberség.
Klen nem hagyta őket elfutni kitárta hatalmas fogakkal rendelkező száját.
És ha ez még nem is lenne elég a méreg csöpögött a fogából.
A csuklyások megfordultak de akkor meg velünk találták szembe magukat.
A többiek nekik ugrottak míg mi vártunk.
Néhányat sikerült leszedniük de a többit hárították.
Na jó, ideje bevetni magunkat.
Klen és Én mintha egyre gondoltunk volna leharaptunk egy párat.
Valami bűn rossz ízük van de szerencsére többet nem kellet "ennünk"!
A rothadó hús ehhez képest semmi..ilyen ízt én még életemben nem éreztem és nem is szeretnék Ezután. A vezér és egy pár csuklyás megúszta a támadást. Eltűntek egytől egyig.
Visszaváltoztam és a mi sérülteinkre néztem.
Die, és Luna élettelenül hevert a Földön.
Nita lélegezve ugyan de ropogósra sülten hempergett.
Akik elsők között támadtak a talajra támaszkodva lihegtek.
Nem számoltam de szerintem egy 9-10 -el kevesebben lettünk.
Will...Luna..Die..Nita...És még egy jó pár elsős!
Tényleg! Die! Akkor ha két lelke van akkor egy még megmaradt nem?!
Reményt szerezve szaladtam oda az élettelen testhez.
- Gyerünk! Változz vissza Cassandra!!! - rángattam a holt barátnőnket.
- Nem fog..! -guggolt le mellém Amie.
- HOGY ÉRTED AZT HOGY NEM FOG?! - ordítottam a fejébe.
- Nem kell velem kiabálni! Én szimplán az ész érveket akarom közölni! Oké hogy két lelke van de fizikai teste csak egy. Szóval ha még Cass lelkével meg is próbálna újra éledni, rögtön utána meg is halna. A testét nem tudja cserélni!
- Akkor vigyük el és szabadítsuk ki önmagában a lelkét. - fakadtam ki.
- Biztos ezt szeretnéd Ashley! - libbent oda mellém egyszerre Kiki és Jack.
- Igen és akkor olyan lehet mint ti! - csillant fel a szemem.
- Hát..jól van Ashley ha ezt szeretnéd.. De.. - kezdett volna bele Jack de megállítottam nem akartam hogy elrontson valamit!
- Csak semmi de! Luca! Emeld fel kérlek és hozd utánunk! Jó? - néztem kedvesem a végzősre. A srác bólintott és finoman felemelte Cass testét.
Így isten igazából fogalmam sincs hogy hova kéne vinni ezért tanácstalanul Kikiékre néztem. Ők keserűen felnevettek majd elkezdtek..."menni".
Követtük őket néma csendben..mindenki szomorú volt és letört.
Majdnem miden fiúnál volt egy halott...és egy lány aki sírt mellette.
Mintha ez az egész egy horrorfilm lenne.
Mikor odaértünk egy hatalmas fehéresen világító épülethez nem hogy elállt a lélegzetem de Amie úgy Szólt rám hogy csukjam be a számat.
Olyan volt mintha a mennyben lennénk.
- Úristen! Lerakhatom már?! - siránkozott a srác.. Adam. Igen Adam! Ő vitte Will élettelen testét. Mindenki olyan szúrósan nézett rá hogy Adam ha szabad lett volna a keze tuti feltartotta volna hogy védekezzen.
- Jól van na! Tudod a srác van vagy 100 kiló! - siránkozott tovább.
- Komolyan?! MEGHALT! ÉRTED MEGHALT?! Akkor inkább add ide! Majd valahogy viszem én!!! - kiabálta le a fejét Lori. És nem csak feltételesen mondta. Oda ugrott és nagy nehezen átvette Will ultra nehéz testét.
- Na jó én ezt nem! - lépett oda egy számunkra ismeretlen magas éj fekete szemű és hajú srác Lorihoz. - Egy ilyen gyönyörű lány mint te...egy halott fiút cipel? Na nem! Add csak ide majd én viszem! - mosolygott rá és nyújtotta a kezét.
- Ohm..ne is haragudj feltennék két kérdést! - Lori olyan szigorral beszélt hozzá mintha Victoria lenne.
- Egészen nyugodtan! - bólintott.
- Ha nem engedélyezed akkor is Megkérdezem! Szóval...ki is vagy te? - flegmázott vele.
- Chad vagyok...Chad Reedus..! Te pedig Lorine Parm....grófnő! - mosolygott lehajtott fejjel. Lori eltátotta a száját.
- Honnan tudod a nevem? - kérdezte meghökkenve. A családunk nagyon régről ismeri a szüleidet..és egyszer véletlen anyukád nálunk felejtette a fényképalbumod... - itt elnevette magát.- és megkérdeztem hogy ki az a lány képen. Innen tudom! - mosolyodott el.
- Te megnézted a fotóim?! - izzott fel Lori szeme.
- Nem! Kérlek nyugodj meg! Csak egyet láttam azt is véletlenül! És akkor kérdeztem rá!
- Értem! És azt hiszed gyenge vagyok?! Azért adjam oda Willt? - kérdezte újra felvéve a lenézős arcát.
- Nana! Már megvolt a kettő kérdés! Kérem a fiút! - kacsintott rá. Lori dühöngött egy darabig hogy Chad túl járt az eszén de végül átadta Willt.
- Skacok...nem akarok zavarni de... - Szólt Kiki. Mindannyian oda kaptuk a tekintetünket. Egy hatalmas sorfal állt talpig fehérben. Meg a páncél és a lándzsa is fehér volt! Középen egy nő volt még a palotánál vakítóbb ruhában amit itt ott arany szalagok díszítettek. Szőke haja lágyan omlott a vállára.
Fekete szeme mint egy hatalmas lyuk úgy ragadott magával.
Minden "embernek" aki velünk szembe volt a lábuk alja felé halványodott a testük.
- Üdvözöllek titeket a Feltámadás palotájában! - tárta szét karját a nő. - Én Winona (félre értések elkerülése érdekében így kell ejteni: Vájnoné)  vagyok! Miben segíthetnék? - mosolygott kedvesen.
- Kö....Köszönjük..mi..igazán hálásak vagyunk...! - dadogta Jack. Kiki gyorsan átvette mielőtt OLYAT mondhatott volna a srác..és az a legszebb hogy mögöttünk az összes srác így nézett ki. Szánalmasak!
- Az egyik barátunk..életét vesztette és két lelke van..Ashley azt szeretné ha kiszabaduljon a másik lé... - Kiki még be se fejezte a mondatot Winona közbe szólt.
- Melyikőtök Ashley? - váltott át enyhén dühösbe.
- É..Én! - léptem elő.
- Gyere egy kicsit beszélgetni szeretnék veled! - félénken megindultam a szellemnőhöz aki szomorú borús arcát dacosan felemelte és úgy siklott fel a lépcsőn.
- Miről akar velem beszélni? - kérdeztem óvatosan.
- Biztosan ezt szeretnéd? Szabadítsam ki a lelkét? - nézett rám komolyan.
- Persze! - mondtam habozás nélkül.
Winona sóhajtott a melle közé a szívéhez helyezte kezét, majd lehunyta a szemét.

Aztán... Megszakította a folyamatot.
- Jut eszembe.. - villant meg a szeme.
- Mi az? Mi a baj? - kérdeztem értetlenül.
- Ugyan tudod te azt...Mindennek ára van! - húzta ravasz mosolyra száját.
- Kérem..ne! - tudtam hogy mire készül...megéreztem. Mégse tehetem ellene semmit. Már emelte a kezét amikor....
- Úrnő! Úrnő! Úrnő! Violet eltűnt! - siklott oda mellénk egy nevelőnő. Winona látszott hogy elönti a méreg mégis legyűrte. Helyette hozzám fordult.
- Úgy tűnik tudsz mással is bizonyítani és fizetni!

Bejelentett változás: Nem holmi játék!!!

Sziasztok!
Nos először is szeretném megköszönni ezt a számot amit kiírt a kis táblácskánk! Őrült jó érzés volt ez nekem...de
Azt vettem eszre hogy kb 0 életjelet mutattok pedig kértem! Így nem érzem a motiválást... Az az 1 comment iszonyatosan jól esett még ha csak érdeklődés volt akkor is!
A résszel késésben vagyok és szerintem tőlem már nem is kapjátok ki! Sajnálom de ezzel a nappal úgy döntöttem hogy a két csodálatos társamnak ajándékozom a blogot! Ugyanúgy működni fog a blog de nem tudom ők milyen rendszert fognak vezetni! De egy blog nem játék!
Még ha gondoljátok megírhatom a következő illetve a különleges részt az ezres forduló miatt.
Szívesen vezetném tovább a blogot de mint mondtam elfogyott a motiválás. Ha láttam volna/látnám hogy érdekel titeket írnám én szívest örömest!
Amennyiben társaim nem fogadják el a blogot törlöm azt, vagy ha Netán kapok egy minimális biztatást még lehet meggondolom magam...de jelen pillanatban én szerintem ezzel:

Búcsúztam! <3

9. fejezet Az újabb régi ismerős

Ezer bocsánat bár tudom hogy nincs mentség hogy ennyit késtem!:( Bár ez is rövid lett hamarosan ki jön egy külön rész! Igen..ezekkel is változás történt de azt majd ott elmondom. Most pedig nem húzom tovább jó olvasást!:))

*Fredlik szemszög*

Lefékeztem a kocsit és hátra dőltem a széken.
- Mi a bajod? - kérdeztem a mellettem ülő személytől.
- Semmi! - vágta rá egyből majd elfordult.
Fogtam megragadtam az állát és erőteljesen elfordítottam úgy hogy közvetlen a szemembe nézzen.
- Mi. A. Bajod? - szótagoltam az előző mondatomat.
- Semmi...csak alig vagyunk együtt! Folyton azon a hülye központi izén vagy! Már vagy egy hete nem voltunk együtt! Nem hiszem el hogy eddig bírtad egyedül! Tuti volt vagy van valakid! - rántotta ki a fejét a kezem közül és elfordult.
- Dehogy volt Lu! És hidd el én is nagyon... - a mondatot már nem tudtam befejezni mert Luzine szája betapasztotta az enyémet.
Óvatosan átmászott az ölembe de amikor leereszkedett fenekével megnyomta a dudát. A hirtelen éles hangtól felpattant így a melle az államhoz került. Kacér mosolyra húztam a számat és elkezdődött a játszma.

*Amie szemszög*

Riadtan ültem fel az ágyamban. Megint egy rémálom. Azóta folyamatosan jönnek a rémálmok mióta Ashleyvel összevesztünk. Lehet meg kéne ezt beszélnünk.
Felkeltem nem törődve azzal hogy éjjeli fél egy van...elindultam Ashley szobája felé.
Haladtam egyik autóról a másikra de az egyiken megakadt a szemem. Klen szobájából fény szűrődik ki.
Az ajtóhoz tapasztottam a fülem és hallgatóztam. Nem hallottam mást csak önfeledt nevetést. Résnyire nyitottam az ajtót és megláttam Klent aki háttal az ajtónak törökülésben ült az ágyon. A laptopja volt előtte ahol a Mayneren ment valami baki videó. A Mayner a természetfelettiek Youtube-ja.
Klen nem vett észre én viszont észre vettem az ölében lévő wiskys üveget amely már szinte üres volt.
- Te teljesen hülye vagy?! - rivalltam rá és becsaptam az ajtót. Klen felemelte a fejét és rám szegezte a tekintetét.
- Csáááóóó szíveeeeem! - imbolygott felém.
- Na jó azért azt hittem jobban bírod a piát! - löktem hátra mire megtántorodott de aztán visszanyerte az egyensúlyát.
Vérszomjasan nézett rám majd neki iramodott ezúttal imbolygás nélkül.
Most nem tudtam a két csuklómnál fogva felnyomott a falra oly annyira hogy a hasam a fejénél volt. Át fogta mind két csuklómat a bal kezébe a jobbal pedig letépte rólam a pólót.
Legfeljebb emelt és betolta a derekát a fenekem alá. Szabad kezével megfogta a combom majd lejjebb hajtotta a fejét és végig húzta hosszú hegyes nyelvét a hasamon. Ahol nyelvével megérintett elkezdett bizseregni majd égetett. Ekkor felsikkantottam de Klen villám gyorsan befogta a számat és belemászott az arcomba.
- Ha sikongatsz...nem fogom vissza magam! - húzta ördögi mosolyra a száját.
Felemelte az állam és belecsókolt a nyakamba. - És...ha megpróbálsz eltaszítani vagy ellenkezni...bevadulok...nagyon durván! Értetted? - húzta feljebb a kezeimet.
Bólintottam.
- Helyes! - azzal elengedte a csuklóm és mind két kezével belemarkolt a fenekembe. Felnyögtem mire elmosolyodott.
- Oké...ezt lehet! - kacsintott rám.
Ellépett a faltól én meg hogy le ne essek átkulcsoltam a lábammal a derekát és megragadtam a két vállát.
Átkulcsolta a derekam és feljebb húzott.
Erőteljesen megcsókolt mire hátra húztam a fejem de azért szét nyitottam a számat. Mar elkezdett volna kalandozni lefelé a keze amikor az ajtó kinyílt és belépett rajta egy nagy fekete alak. Mindketten oda néztünk, majd mikor az alak belépett a fénykörbe mindketten felsóhajtottunk.
- Mit akarsz itt? - tett le Klen és oda lépett Fredlik elé. Így egymás mellett nézve nincs is olyan sok különbség kettőjük között.
- Jajj ne haragudj ó hatalmas! Csak tudod ha sikítást hall az ember az éjszaka közepén nem olyan nyugodt! - Közölte szemrehányóan. Klen ekkor rám nézett már emelte a kezét de ekkor egy szőke hajkorona jelent meg a szemeim előtt majd csattanás. Puff! A pofon áldozata olyan nagy erővel koppant a Földre hogy a feje vissza csapódott a padlóra. A kezét ekkor villámgyorsan a fájlalt pontra szorította.
Nem láttam az arcát mert a szőke tincsei mind az arcába lógtak. De azért oda rohantam mellé és a felkarjára tettem a kezem.
- Te teljesen hülye vagy? - üvöltözött Fredlik majd oda rohant ő is a lányhoz.
- Ashley! Ashley! Ébredj fel! Ashley.. ASHLEY! - kelt ki magából. Egy pillanat...Ashley?!
Hogy került ő ide? De ami fontosabb mért állt elém és védett meg?!

*Ashley szemszög*

A fejem hozzá csapódott a padlóhoz és szinte azonnal elsötétült minden.
Még Hallottam a távoli kiáltásokat hogy ébredjek fel hiába. Bármennyire is szerettem volna nem sikerült.
Elnyelt a sötétség.

XxxX

Kómásan ébredtem fehér ruhában fehér teremben fehér bútorokkal. Felkönyököltem az ágyon és szembe találtam magam a rideg valósággal...Kórházban vagyok!
Az ágyam mellé néztem és megpillantottam egy kis roppant kényelmetlennek kinéző széken aludt egy mondhatni nagyon helyes fekete hajú srác.
Leszedtem magamról az infúziót és az infós cuccokat amik kiírják a szív ritmusomat meg ilyesmi. Amint elkezdett hosszan sípolni a srác felriadt.
- Jesszusom mi törté...Ohh Ashley hála istennek hogy élsz! - ugrott oda mellém a fiú.
- Ohh..igen élek..és?! - értetlenkedtem.
- Most ügye csak viccelsz? Majdnem megöl...majdnem meghaltál! - pirult el a kiabálás középen.
- Mit kezdtél el? - néztem rá a lehető leghatározottabban.
- Semmit...én...én semmit! - szeppent meg a srác.
- Mond! -mondtam halk ellenben ellentmondást nem tűrő hangon.
- Hidd el nem szándékoztam... - kezdte volna de a mondata közepén kicsapódott az ajtó és lihegve rontott be rajta egy hozzám képest magas csoki barna szemű szintén ilyen színű hajjal rendelkező kb velem egykorú srác.
- Ne mondj neki semmit! - lihegte a szavakat.
- Te ki vagy? - kérdeztük szinkronban a másik sráccal. A magas meg elvigyorodott.
- Ash! Hát meg sem ismersz? - fagyott rá a mosoly az arcára és szomorkásan csillogó szemét rám emelte. Bűntudatom lett...csak tudnám miért?!
- Én...azt se tudom te ki vagy nem hogy még te! -mutattam az alacsonyabbra majd a colstokra.
- Ashleey...Jól vagy?
- Nem! Nem vagyok jól! Örülnék ha elmagyarázná valaki hogy mi van itt!!! - ordítottam.
- Rendben Ash! Nyugi! Én Charlie Houcs vagyok...mondjuk nem is tudom mit vártam...hogy megismersz röpke 4 év után?! Röhejes..! - nevetett fel kínosan Charlie.
- Én..Klen vagyok bár szarul esik hogy nem ismersz meg! - mondta szemrehányóan.
- De...azt sem tudom hogyan kerültem ide meg hogy ti most kik is vagytok nekem...Nem tudom!
- Charlie...hívjuk az orvost...MOST! - csillant meg Klen szeme.
Charlie bólintott majd kiszaladt a szobából.
Nem telt bele egy fél perc már jött is vissza oldalán egy öreg kora felé hajló ám így is elegáns orvos.
- Remélem nem mondtak neki semmi rosszat! - csóválta a fejét az asszony. - Fiúk! Beszélhetnék magukkal? - hívta félre őket.
Na király!

*Charlie szemszög*

Át utaztam az egész szörnyvilágon hogy Ashleyt megtaláljam...mondjuk nem értem hogy nem gondoltam rá hogy valószínűleg nem fog rám emlékezni...nagyon megváltoztam..Ellenben vele..azok a szép zöld szemek és a változatlan hátközépig erő szőke hajkorona. Az illata is ugyan az maradt. Menta egy kis vanília mellett.
Igen...nagyon szeretem..de ő ezt nem tudhatja..most különösen nem.
Gondolat menetemet az orvos felszólítása szakította félbe.
- Nos... A jó vagy a rossz hírrel kezdjem? - tette fel a kérdést mire mi Klennel össze néztünk és egyszerre rábólintottunk.
- A rosszal! - mondtuk.
- Szóval... Miss. Medlton súlyos fejsérülést szenvedett. Az út és csak agyrázkódást okozott de a vizsgálat kimutatta  újabb féle daganatot észleltünk amely a halántéklebenyen helyezkedik el. Ez az emlékek mint egy 80% - át elfeledteti a személlyel. - mondta ridegen de azért a szeme mindent elárult. - Ilyen csak szörnyeknél adódhat... Ám Ashley...Ashley úgy néz ki nagyon fogékony erre a betegségre. Ám mégis 80% helyett a daganat csupán a visszamenő  5 évet feledtette ami kb 20%.
- És nem lehet ezt valahogy vissza hozni? - tátotta el a száját Klen.
- Meg lehet próbálni de először el kell távolítani a daganatot majd szépen idő rendben kell adagolni neki az emlékeket különben össze zavarodik és nem tudja majd hogy kivel milyen kapcsolatban áll. Vigyázzanak miket mondanak. - az orvos mikor befejezte nekem kb akkor jutott el a tudatomig és értelmet nyert minden. Hát ezért nem emlékezett rám...! Na nem baj..én gyerek kora óta ismerem tudom mit kell és mikor.
- Na és más módszer nincs? Valami gyorsabb? - kérdezte Klen. Az orvos nem mondott semmit csak behunyta a szemét és nemet intett a fejével.
- Értjük... Köszönjük szépen az információt! - mondtam majd megragadtam Klent és kihúztam a szobából ami gondolom az iroda volt.
- Mit mondott? - ugrott elém Ashley mosolyogva.
- Azt hogy minden rendben és nemsokára felépülsz és kiengednek. - füllentettem.
- Az jó! - ugrándozott majd vidáman elszökdécselt. Ahogy ez megtörtént Klen egy hatalmasat rántott a karomon és nagyon kifejezően nézett rám.
- Mi van? Talán mondjam azt neki hogy majdnem amnéziás és talán soha se fog meggyógyulni?! Hmm? - rivalltam rá.
- Nem...tényleg nem kéne ezt mondani... - hajtotta le a fejét majd kiléptünk a kórteremből.

* Ashley szemszög*

Ugrándozva hagytam el a szobát, a büfébe tartottam. Bár nem voltam még itt de mégis tudtam merre kellett mennem. Ez...furcsa..de nagyon pazar!
leugráltam a lépcsőn majd balra és ott is voltam az említett helység előtt.
- Jó  napot! Egy nyalókát kérnék! Mennyi lesz? - kérdeztem édesen a 20-on éves büfés lánytól.
- Héj! Tegezz már majdnem egy idősek vagyunk! - háborodott fel miközben átnyújtotta a nyalókát. - 50 cent Lolly! - nyújtotta a tenyerét.
- Mi? Milyen Lolly? - értetlenkedtem miközben kiszámoltam a lánynak a pénzt.
- Á semmi! Csak hasonlítasz  Lollyra! - mosolygott sejtelmesen.
- Öööö.. az mégis kicsoda?
- Szörny vagy és nem nézel Kounther Blood - ot?! - villant meg a szeme.
- Nem tudom hogy az mi de ha szeretnéd majd megnézem veled! - hagytam rá. A lány ekkor mintha egy csillámpóni lenne elkezdett ugrálni és tapsolni.
- Babs! A te igazi neved pedig...
- Ashley! De most mennem kell. Szia! - azzal el is szökdécseltem.

XxxX

Próbáltam keresni valami viselhetőt az orvosi szekrényben de ez valami förtelem! Hogy tudtam eddig létezni ilyen ruhákban?! Felkaptam magamra egy szoknyát és egy trikót és kiszökdécseltem a szobából, le az adminisztrációs blokkhoz.
- Jó napot! Kimehetnék úgy egy jó órára? - kérdeztem mosolyogva a nénit.
- Persze kedveském! Mond csak a neved...
- Ashley... Ashley Medlton! - mondtam büszkén.
- Meg is van... Mehetsz! - bólintott kedvesen.

XxxX

Elmentem a butikba majd kiválasztottam egy összhangban lévő összeállítást és megvettem. Bár elég érdekesen néztek rám de ez van nekem ez kell!
Fogtam felvettem és elmentem egy fehér kőlépcsőhöz. Ott leültem az egyik padra és néztem az földet.
- Öh.. Szia Ashley! Nem akarlak megbántani...De nem nőtted már ki ezeket a ruhákat? - kérdezte egy mély hang. Felnéztem és szembe találtam magam Charlieval.
- Mégis hogy érted ezt?! - nyúltam a zsebembe és elővettem a nyalókám.

- Mindegy...Aranyos! - mosolygott rám és átkarolt.

8. fejezet A Központ

Sorban leszálltunk de ez elég lassúra sikeredett mert mire mindenki  kikászálódott Fredlik már lent topogott a lábával a repülő előtt.
- Na végre! Utánam! - kiáltotta majd el is indult meg sem várva a többieket. 
Elvezetett egy hosszú kőépület mellett majd az ajtajához érve megállt.
- Íme! Ez itt a szállásotok! Menjetek be a recepción névre szólóan oda adják a kulcsokat, a csomagjaitok már fent vannak! Másnap reggel pontban nyolckor a hallban! - azzal elviharzott.
Mindenki benyomult az épületbe és 5 perc múlva már baktattunk fel a lépcsőn a kulccsal a kezünkbe, nekem személy szerint a 11.-es szoba jutott.
Mindenki szétvált majd az ajtókat díszítő réz számokat nézve mászkáltunk. Mikor megtaláltam a 11.-est bedugtam a kulcsot elfordítottam a zárat és habozva benyitottam.
Az ajtóval szemben egy hatalmas francia ágy foglalt helyet tőle közvetlen balra egy alul fiókos felül fogasos szekrény volt. Az egész szoba kellemes bézs és lazacszínben úszott. A bejárat mellett jobbra egy mások ajtó nyílt a fürdőszoba.
Leültem az ágyra és csak néztem körbe körbe.
Bementem a fürdőszobába is a tükörképem bámultam mikor kattant a zár és belépett rajta egy magas erőteljes alak. Közeledett a fürdőszobához én meg ledermedtem és nem csináltam semmit.Az alak két izmos kezével átölelt majd befogta a szám. Na ekkor tértem vissza és vadul kalimpáltam.A tükörben azonban megpillantottam két sárga szempárt és egy gonosz vigyort.
- Fredlik? -  kérdeztem mikor végre elengedte a szám. - Mit keresel te itt? - néztem rá rémülettel vegyes dühvel.
Nem szólt semmit csak kirángatott a szobából kikukucskált az ajtón (biztos azért hogy nincs e senki a folyosón), majd kiráncigált. Nem nagyon mertem mit tenni hát tehetetlenül vergődtem a kezei között. a folyosó végig vezetett és ott megállt egy 1-est viselő ajtó előtt. elengedte a kezem majd billentett a fejével hogy menjek be.Nem akartam ellen szegülni hát benyitottam. Óriási baldachinos ágy terült szét a szoba közepén mégis vagy 3x nagyobb volt mint az enyém. Barnás árnyalkatok kergették egymást a  falon és a bútorokon egyaránt.
Fredlik bejött mögöttem és bezárta az ajtót. Kulcsra!
- Mit akarsz tőlem Fredlik? - néztem gonoszan csillogó szemébe.
- Alkut szeretnék kötni veled! - húzódott gonosz félmosolyra a szája. Azzal közelebb lépet hozzám és a fülembe súgott valamit. - Cserébe meghagyom a szüleid életét! Nos..Benne vagy? - kezdett el vándorolni a keze.
Én felszegtem az állam ahogy feltolta azt de nem mondtam semmit.
- Én várok... - közölte majd bele csókolt a nyakamba és felhúzta a pólóm.
- Rendben!

XxxX

Kipirosodva szótlanul hagytam el a szobát és siettem vissza az enyémbe. Ám de nem volt olyan szerencsém hogy megússzam a barátaimat..és Klent. Klen épp ment le a lépcsőn de mikor meghallotta a lépteim zaját hátra pillantott. Elállt a lélegzete és szájtátva meredt rám. Én lehajtottam a fejem hogy ne lássa pirosságom és gyors léptekkel továbbmentem. Végig éreztem hideg és csalódott tekintetét a hátamon. Majd hangos hörgés szerű röhögést hallottam amibe nem egy kis csepp gúny is társult.
Hátra fordultam és megvető jéghideg szemébe néztem. Csalódott volt és dühös, ez leírt róla. "Chh.." hallatszott az ajkai mögül.
Könny szökött a szemembe majd mire reagálhattam volna eltűnt a lépcsőn.
Gyors léptekkel megint elindultam a szobámba és alig hogy leültem az ágyra kicsapódott a ajtó és berontott rajta Amie.
- MI A BÁNATOT MŰVELTÉL TE FREDLIKKEL? - ordított.
- Kérlek..hallgass meg... megmagyarázom! - kérleltem Amiet de hiába 5 perc ordítás után kirohant a szobámból. És egy kis idő után sorban követte ezt mindenki. Egyedül maradtam!

XxxX

Másnap reggel mindenki kómásan támolygott le a hallba. Mindenki trécselt és izgatott volt. Fredlik egy intéssel maga mögé terelt minket majd elindult kifelé. Elhaladtunk egy csomó megszólalásig ugyan olyan épület mellett majd már a sokadik kanyar után megálltunk.
- Itt fogtok edzeni! Jól fontoljátok meg mit tesztek és hogyan! Ezen a helyen semmi keresni valója a szétszórtságnak! Komoly tisztességes edzést várok! Ezennel megkezdjük..a Próbákat! - közölte drámaian majd távozott. Rögtön utána egy jól megtermett kőkemény fickó vett át minket.
- Figyelem tanoncok! Két csoportra osztunk titeket...Az erőitek alapján! Az első csoport: Diana Ross, Teresa..
- Treesa! - csattant fel az említett lány.
- ... Treesa Renwood, Cassandra Rose, Luna Nove, Darius Walker, Nitrania Joun, Steve Anderson! A többiek a második csoport! - mágvárta ameddig rendeződünk majd kimondta amitől féltem - A felméréseken külön termekben lesztek ameddig a többiek nézik a mutatványt az adott ember belül semmit nem fog látni a sötétítés miatt. - Na ne! Mindenki nézni fogja amit művelek?!
- Na rajta! - Azzal elindult egy folyosón ami első ránézésre csak egy üres helyiség. Ám a fickónk megállt az egyik nagyon picit kijjebb lévő kőnél és benyomta. A fal három ember szélességben kinyílt és abban a pillanatban agy lándzsa repült ki majdnem leszedve a fejem.
- Jajj! Ne haragudjanak.. Csak most tanulják a távolsági harcot..Önök bizonyára a 0112. csapat! Örvendek! - hadart egy tömzsi alkatú szakállas ürge.
- Semmi gond George! Kölcsön kérhetném a fiúkat?
- Ohh természetesen! De kérlek ne tegyél bennük kárt Joshep!
- Hahaha! Rendben kövessetek. - azzal ki is vonult velünk és új társainkkal a folyosóra. Egy perc gyaloglás után Joshep megint megállt egy kő előtt és ezt is benyomta.
Ez a terem viszont üres volt. Csak közelharci fegyverek voltak szépen kifényesítve, megélezve. Joshep egy nagy üveggel elválasztott teremhez vezetett minket majd felállt egy kis porondra.
- Rendben! Nos először is ezek a fiatalemberek fogják bemutatni a feladatot. Louis, Anthoni kérlek mutassátok be! - az említett fiúk beléptek az elkerített terembe.
Mindannyian az üveghez tapadtunk és bámultunk. A két srác semmi fegyver nélkül harcolt és mit ne mondjak roppant ügyesen. Amikor kijöttek nevetve összepacsiztak bólintottak felénk majd kimentek.
- Először nem egymás ellen hanem az egyik oktatónk ellen fogtok küzdeni. Darana gyere! - vetett tisztelet tudó pillantást a terem egyik sötét zugába.
Motoszkált ott valami és kipattant két zöld szem. Kecsesen előlépdelt egy fekete párduc. Leült Joshep mellé és egyszer csak megnyúlt és átalakult egy magas fekete hajú mosolygós nővé.
- Sziasztok! Ki lesz az első? - mosolygott ránk.
- Én én! - Vexona vadul kalimpált előttem mire Darana felkacagott és intett.
- Apró változás. Hogy egyedül jöjjetek rá mi a feladat nem nézhetitek a társaitokat. Addig szabad foglalkozás van!
Leültem egy karmazsin vörös fotelba és néztem magam elé. Egyszer csak elállta valami a gyér fényt és amikor felnéztem és megpillantottam Klent.
Meghökkentem de azért arrébb húzódtam.
Klen nem mellém, elém ült törökülésben és felszegte fejét.
- Figyelj! Sajnálom! Mindent amit mondtam megbántam! Szeretlek! - nem mondott többet nem is kellet neki én előre dőltem ő feljebb emelkedett és szájon csókolt.
Lassan mindenki észre vette a csókunkat mert körénk gyűltek és villogó szemmel méregettek
- Mi van Klen Fredlik pótlék akarsz lenni? Hmm..érdekes élet cél. - hangzott Amie szájából.
- Fogd be Amie! - rivallt rá Klen és talpra állított. - Biztos van valami magyarázata! - nézet rám mosolyogva. Én hálásan bicenettem majd kezdtem volna bele amikor...
- Itt meg mi folyik? - jelent meg a legkevésbé sem várt személy... Fredlik! Amint meglátta hogy Klen a derekamat karolja a szeme villámokat szórt.
- Chh.. látjátok? Én nem vagyok erre kíváncsi! - dühöngött Amie és lelécelt.
- Áhh! Fredlik nyomozó! Csak hogy ide ért! - jött oda hozzánk a megmentőnk Darana. - Ki a következő? - Nita felállt és követte a Fredlik Darana párost. A nő még vissza nézett a válla fölött és kacsintott.
- Köszönöm! - tátogtam némán majd leültem. - Nos...

XxxX

- És így kerültem a szobájába! - értem a végére.
- hogy az a **************! - káromkodott olyat Cass hogy mindenki úgy nézett rá mint aki most lát először fehér embert. - Bocsi! - nevette el magát.
- Akkor hisztek nekem? 
- Persze! Ja! Uhum! - mondták mindenfelől.
- Jajj skacok! Annyira örülök hogy vagytok nekem!
- Ashley Medlton a terembe! - összerezzentem de elindultam.
kezdődjék hát a csata.
Beléptem a terembe de teljesen más volt mint hittem nem láttam ki csak táj volt minden felé mögöttem egy kis kapuval amit bezártak. Megpillantottam Daranát aki megint rám kacsintott és azt tátogta "Használd az erőd".
Hallgattam rá így behunytam a szemem és összpontosítottam. Éreztem ahogy tekereg körülöttem az erőm majd lassan felemelkedett a fejem fölé és mikor kinyitottam a szemem egy gömbben ott lebegett az erőmet képviselő sárkány és a lilás sárgás szín. A kezeim maguktól mozogtak és szétoszlatták a gömböt. Magam is meglepődtem. Egyszer csak össze rogytam majd rögtön fel is álltam de émelyegni kezdtem. Átalakultam.
Kinyitottam a szám és ugyan az a tűzszerű csóva csapott ki a fogaim közül mint amilyen a gömb volt. A csóva egyenesen Daranának ütközött majd felkapta és egy láthatatlan falnál elengedte. Darana neki csapódott és eszméletét vesztve a földre zuhant. Egy nagy villanás és már ember alakban rohantam felé. Megöltem? Nem nem az nem lehet hisz lélegzik! Felkaptam és kirohantam vele az ajtón. Majd meg szakadtam mire oda értem Joshepinhez.
Átadtam neki majd rohantunk a gyengélkedőbe..Asszem.
Kb 20 perc séta galopp után Darana résnyire nyitotta szemét és úgy nézett rám mint élete végzetére. Ekkor megtorpantam. A sárkány tűz! Hát persze! Vissza rohantam a teremhez és tájt alkotó kövek között kotorgáltam.
- Megvagy! - emeltem fel egy két ujjnyi feketén csillogó követ.
magamhoz vettem és sprinteltem vissza a folyosón mikor beértem őket lihegve megállítottam a csapatot.
- Tegyétehk..leh a földre..elintézem! - Néztem Joshepinre aki vonakodva bár de letette Daranát. Én ráleheltem a kőre ami rózsaszínen kezdett el csillogni.
Kinyitottam Darana száját és bele helyeztem a követ.
Egy fél percig némán álltunk a nő felett figyelve elhalt arcát majd hirtelen kipattant ékkő szeme és előre meredt. Elkezdett köhögni a bezoár kőtől így gyorsan felültettük. Köhögött még egy keveset majd kipottyant a kis kő a tenyerébe.
- Bezoár...Kitűnő választás! - furakodott oda George.
- Köh..szöh..nöhm.. - köhögött még mindig Darana. 
- Várj kedves! - marasztalta a felállni készülő nőt. Két kezét a hátra helyezte, behunyta szemét majd mormolt valamit.
Darana egy csapásra abbahagyta a köhögést és újult erővel mentünk vissza harcolni.
- Nah de Kedvesem! - hallatszott Joshep aggódó hangja. Hoppá-hoppá lebukott! - Még nem vagy olyan állapotban hogy harcolj! Ragaszkodom hozzá hogy..
- Soha nem voltam még jobban! Hála Ashleynek és Flitwiknek! - küldött felénk egy bájos kis félmosolyt. 
Nem vitatkoztak tovább elindultunk vissza. A z üvegterem előtt Darana megállt és felénk fordult.
- Nos? Ki a következő? - Cassandra bátortalanul jelentkezett. - Remek! Fáradj be!  - Invitálta be a helységbe Casst.

* Cassandra szemszög*

Bevallom megrémültem. Milyen kemény lehet ez ha Darana majdnem félholtan jött ki Ashley karmai közül? Bár nem! Biztos nem direkt csinálta hisz utána segített neki! Vagy lehet azért tette hogy elterelje a figyelmet a "balesetről"? 
Addig elmélkedtem hogy már csak arra volt időm hagy errébb ugorjak de nem volt elég szerencsém így Darana egy kicsit megkarmolta az arcom bár épp eléggé ahhoz hogy bedühödjek így...

* Die szemszög*

Az arcom vérzett és előttem egy fekete hajú zöld szemű középkorú nő állt.
- Figyelj kicsit jobban Cass! - mondta kedvesen.
- Ohh...tényleg? Szerintem ezt magának mondja! - azzal elterelés képen a háta mögé pillantottam. Ő hátra nézett és én egy gyors mozdulattal tuskés indákat növesztettem előtte. Rátekertem a lábára és felemeltem. Ő egy ideig kalimpált majd behunyta a szemét és a kezein meghosszabbodtak a körmök és karmokba csaptak át. Egy gyors mozdulattal elvágta az indákat és bukfencben talpra érkezett.Én össze rogytam a fájdalomtól de a felülmúlhatatlan düh csillapított az érzésem. Megint felálltam majd a nőre szegeztem tekintetemet. A szeme fennakadt a fájdalomtól és össze esett.
Oda mentem hozzá és...

* Cassandra szemszög*

Te jó ég! Mit tettem? Darana megint félholtan fekszik a földön. Na jó...összpontosíts! Körbe fontam bársonyos kis indákkal majd ráhelyeztem a kezem mire az indák elbarnultak. Ez megint rettenetesen fájt hiszen meghalt egy növény. De Darana felült. Megfogta a fejét és feltápászkodott. Én gyorsan felpattantam és kitámogattam.
- Úgy tűnik nem vagyok már formában! - nevette el magát.
- Jajj! Dehogyis nem Darana! Nem te tehetsz róla! - szólalt fel Joshep és szúrós pillantást vetett Ashleyre és rám.
- Na jó! Jöjjön a következő! - mosolyodott el megint.

* Klen szemszög*

Hát persze nem elég hogy most sebesült meg egymás után kétszer de még az is hogy nő és én nőkkel nem verekszek! Na meg nem is nagyon figyeltem mert Ashleyn és azon a mocskon járt az eszem. Hogy lehet valaki ilyen aljas?
- Nos.. gyere! - tette fel mosolyogva a kezét Darana.
- Na neem! Én nőkkel nem harcolok! - makacsoltam meg magam.
- Te tudod! - azzal előre lendült és egy rúgással leküldött a földre.
- Auu! Ez gonosz volt! - néztem rá össze húzott szemmel. Ő csak vállat vont - Na jó..Akkor harcoljunk!
- Ez a beszéd!
Mindketten bele lendültünk majd mind ketten sárkány formában kötöttünk ki, ami már csak azért is veszélyes mert ami itt egy ártatlan karcolásnak tűnik az emberi alakban lehet egy örökre szóló sebhely lesz. De végül nem lett semmi baj nevetve harcoltunk tovább.

* Ashley szemszög*

Végül minden jónak tűnt. Csak Amie hiányzott a képből! Nagyon rosszul esett hogy nem hisz nekem! Hisz a legjobb barátnőm!
- Min gondolkodsz édesem? - felpillantottam és nem a várt személyt láttam ami az arcomon is meglátszódhatott mert Fredlik kajánul elmosolyodott és lehuppant mellém.
- Mit akarsz? - néztem rá semmit mondó tekintettel.
- Téged! -  és meg sem várva a reakcióm lekapott. Én a sokktól nem tudtam mit csinálni de reménykedtem hogy senki nem látott meg minket. Hát majdnem szerencsém volt. Amikor félre pillantottam a lefagyott, csalódott és dühös Klent láttam. Lehajtotta a fejét és elment. Ki. Ki a teremből.
 Én ellöktem magamtól Fredliket és utána rohantam a folyosó egyik sarkában találtam rá amint ujjával olyan erővel húzogatta a földet hogy az belefehéredett.
- Klen hidd el én nem akartam! Ő volt az aki...
- Mond te nem tudod egyszer csak egyetlen egyszer megvédeni magad? Akár ki lesmárol te csak állsz és nézel!Nem tudnál ezzel valamikor kezdeni valamit? - rivall rám.
- Sajnálom! Tudod hogy hogy érzek irántad... - azzal sarkon fordultam és ellépdeltem.
- Várj! - szaladt utánam. - Szeretném hogy ha a eretem lennél!
- Ohm.. Mégis mi az az Eret? - tettem fel az ésszerű kérdést.
- A hím sárkányoknak lehet Eretje. Az a nőstény sárkány aki csak az övé és védő varázslat tartja tisztán! Ez a varázslat csak nagyon nehezen kijátszható. Hacsak az elkészítése előtt nem történt olyasmi ami rontaná az erejét. - magyarázta.
- Hmm.. Rendben! - elvégeztük a varázslatot, majd kézen fogva elindultunk vissza.

XxxX

Kimerülten ballagtam fel a szobámba. Már a lépcső tetején jártam amikor hátulról befogta valaki a számat és az 1. szobába húzott. Na ne már!
- Neked ez a hobbid? - morogtam köszönés helyett amikor elengedte a szám.
- Na! Milyen kis illetlen vagy az uránoddal! - mosolygott gonoszan.
- A mimmel? - néztem teljesen hülyén. Az előbb eret most meg Urán?
- Az a férfi akinek először teszel Bácot!
- Milyen Bác? Milyen Urán? Mi van???
- A Bác az első alkuban tett létesítmény ami által az illető Uránja lesz ami eltöröl minden későbbi rendet pl: Grotun, Léde, Eret.....! - az utolsó szót külön kiemelte. A kis szemét! Rászedett!
- Te féreg! - indultam volna neki de elkapott.
- Na na! Én a helyedben nem tenném!
- Aztán miért nem? - indulatoskodtam.
- Mert akkor még kevesebb esélyt látok hogy megszüntessem ezt és szabad utat adjak a kis gyíknak!
- Mit akarsz? - tettem fel a régebben hangzott kérdést.
- Minden este 9 kor itt! - nem kérés volt inkább utasítás. Vívódtam de aztán rám szólt hogy az Urán a legmagasabb létesítmény így képes megölni bárkit aki alatta van. Egyszóval..Mindenkit!
- Oké! De nehogy azt hidd hogy élvezem!
- Ohh pedig mertem remélni!

7. fejezet Veszély völgy

Még mielőtt bele kezdenétek inkább ide írom mert nem szeretném a végét ezzel rontani. Szóval...Nagyon szépen köszönöm Veronikának aki kritikát írt a blogról! Köszönöm a szavakat, és megpróbálok még többet fejlődni!:)

Nem hezitáltam, rohantam ahhoz a bizonyos Dolpin völgybe. Csak tudnám mit tettem?! Rohantam, rohantam, ahogy csak bírtam. Sárkányfűvel a kezemben (igen mert nem ám zsebre tettem volna vagy valami) úgy kínlódtam.
Beértem egy sötét barlang szerű akármibe, lenéztem a Földre és csak akkor vettem észre hogy egy óriási vérvörös egy a barlangba mutató nyílon állok. Nem...nem lehet hogy ez tényleg vér! Főleg nem az Ő vére!
Eszeveszetten rohantam be abba a barlangba de olyan sötét volt hogy nem láttam semmit. Kötöttem egy kicsit majd Megjelent az erőterem. Ezúttal világítva.
Egyik kezemet kitartva haladtam a megvilágosodott folyosón.
Elértem egy vékony levelekből font függönyhöz. Félre húztam és megláttam Klent a Földön feküdve egy ilyen sikátor hangulatú völgyben. Azonnal oda rohantam hozzá és elfordítottam. Oldalából vér szivárgott. Az arca meggyötört volt. Szenvedett. Kínozták!
Ahogy ezt kimondtam magamban megpördültem. A fölém tornyosuló alak lassan tiszta lett. Will!
Morbid Fülig érő mosollyal bámult engem és a már felhalott Klent.
Nem féltem tőle. Még csak meg sem ijedtem.
- Miért? Ő nem tehetett semmiről! Komolyan ilyen hülye és csökönyös vagy? Hogy "Ha az enyém nem lehetsz senkié se legyél!"? Mi értelme van? Nem vagy az apám nem tilthatod meg nekem hogy egyáltalán barátaim legyenek! - ordítottam a fejébe.
- Nem vagyok az, de Tudtommal még egy "pár" vagyunk! - nézett rám olyan apás szigorral.
- Tényleg? Akkor a múltkori szöszi? Az az előtti kis ribanc? - korholtam. - És ezt te még együttlétnek nevezed? Hát jó ha eddig "együtt voltunk" akkor most vége! - mondtam egy csepp megbánást sem mutatva.
- Ashley...ne csináld! - ölelt át.
- Hagyj már békén! Menj innen semmi keresnivalód nincs itt! - löktem el magamtól de hiába újra taperált én újra Megpróbáltam ellökni de hiába. Egyszer csak megszűnt a fogdosás Will a Földön volt mellette a szétterült Klen. Nem haboztam újra létre hoztam az erőterem de most csak olyan fehéres és citromsárgás színe volt.
Nem csináltam semmit de fellökődött a kezem az ég felé és kilövellte a fehéres fény csóvát. Állat bőgést Hallottam....olyan sas felé.
Felkaptam a fejem a hang irányába hát egy hatalmas sas fejű oroszlán testű óriási szárnyal rendelkező állatot.
Leszállt Előttem és meghajolt.
- Parancsolj Úrnőm! - mondta alázatosan.
- Szerintem össze keversz valakivel. - mondtam zavartan. Ő erre csak félre pillantott az épp vánszorgó Willre.
- A zaklatód? - nézett vissza rám értetlen ábrázattal. Én nem mertem válaszolni ezért csak bólintottam. Ő után rohant és eltűntek.
Én pedig odafutottam Klenhez. Szinte teljesen élettelen teste elernyedt.
- Ohh.. De szomorú! Van nálad sárkányfű? - Hallottam ugyan azt a gyerek hangot mint a telefonba.
Nem néztem föl úgy válaszoltam.
- Igen van. Öt darab! Menyi kell? - néztem fel rá. Egy kis aranyos természetes vörös hajú lány.

A kezébe nyomtam kettőt. Majd vártam a "csodát".
A lány bedörzsölte a nyakát az arcát és a mellkasát majd várt. Várt de hogy mire azt nem tudtam kitalálni. Csak ült és nézte Klent. A következő pillanatban Klen köhögni kezdett majd a mellkasához és a nyakához kapott.
- Mit csináltál vele? - vettem az ölembe a fuldokló fiút és kétségbe esetten zokogtam. 
- Nem az én hibám a mellékhatás! - vetette oda durcásan. Nem feleltem neki csak néztem a sírástól ugyan homályosan de láttam az arcát ahogy elernyed majd vissza tér belé az élet. Köhintett még egy aprót majd felült. Ahogy a törzse kiegyenesedett pont előttem volt. Pontosan előttem.
Sárga szemeit az enyémbe meresztette majd közeledni kezdett felém.
- Figyi Klen.... nem hiszem hogy ez... - nem tudtam befejezni. Megölelt. Átkarolta a derekam és a vállamra helyezte a fejét. Kimerülten sóhajtottunk fel majd a kislány vadul furakodni kezdett közénk.
- Héj! Én is itt vagyok! Én mentettelek meg! Nekem is jár a hála! - Klen és én egyszerre nevettünk fel és hogy tiszta legyen a lelkünk megöleltük a lányt.
- Na de most már azt mond meg hogy hogy hívnak! - tettem csípőre a kezem.
- Zamalon! De ha kérhetném csak Zama! - mondta édesen.
Ott maradtunk még egy darabig és beszélgettünk. Zama nagyon aranyos volt. De túl szép volt hogy igaz legyen ugyanis Klen kapott egy telefont miszerint "Hol csatangolsz már megint te semmire kellő munkakerülő?". Így hát elindultunk vissza felé de Zama félúton elvált tőlünk mondván van egy kis elintézni valója.
Néma csendben baktattunk vissza az iskolába.
Ott végre nyugiban voltunk. De legnagyobb meglepetésemre senki nem csatangolt a folyosókon, nem beszélgetett kint senki még Emma, Lori és az ikrek sem!
Minden üres volt és még ha el is ment mellettünk egy-egy tanár ők is semmit mondó arccal néma csendben rohantak.
Egész ki a Kon-hoz mentek, ott megtorpantak.
Mi tisztes távolból de elég közel ahhoz hogy halljuk minden szavukat.
- Biztos hogy jó ötlet volt elrendelni mindeninek hogy maradjon a szobájában? - kérdezte aggodalmasan a hangjából ítélve Lina néni a világ legjobb gyom és gyógynövény tanára!
- Ne aggódj Natalya! Fredlik tudja mit csinál. - mondta a tesitanárunk..Cristof bá. Fredlik...sose hallottam még róla..
vajon ki lehet?
Néma csend következett ezért kilestünk. Egy nagyon magas ében fekete hajú okker sárga szemű férfi közeledett az igazgatóval az oldalán.
- Fredlik kormányzó...bemutatom a kollégáimat. - és elkezdte sorolnia tanárokat. Mikor a végére ért megint elhallgattak. Néma bólintások után megint rákezdett. - Nos...Fredlik úgy döntött tanulókat visz a központba..kiképezni. - úgy beszélt mintha most halt volna meg mindenki akit ismert. - Ezek as tanulók...Alexander Wurz,  Amie Fulton, Ashley Medlton, Cassandra Rose, Darius Walker, Diana Ross, Kaen Gilbert, Klenon Daurk, Luca Minas, Luna Nove, Nitrania Joun, Steve Anderson, Treesa Renwood, Vexona Wurz, Xen Root,...- és csak sorolta és sorolta megállás nélkül. 
- Te jó ég hova vihetnek minket? suttogtam Klennek.
- Héj! Maradj csöndben! - tátogta. Hirtelen mindenki elhallgatott én meg össze húztam magam mintha ezzel megelőzhetném a lebukásunkat. Kis idő múlva két hideg kezet éreztem a nyakamon és a vállamon ami egy gyors mozdulattal felrántott. Két okkersárga szemmel találtam szembe magam ami szinte a lelkemig hatolt úgy nézett le rám.
- Lám lám... A kis Ashley Medton hallgatózik! Á és bajtársát is elhozta magával. Miért nem csodálkozok a kis diák "csínyeken"?! - dorgált a középkorú férfi. Vissza akartam vágni de nem tudtam. Az igazgatónő rögtön folytatta a szidásom.
- Hallatlan! Egyszerűen hallatlan Még hogy lét diák éjnek idején a tanárait és a kormányzót hallgassa ki?! Felháborító! - papolt nekem mind untalan.

XxxX

Másnap reggel iskola kezdés előtt megszólalt a hangosbemondó.
- Kérek minden diákot haladéktalanul fáradjon a saját osztálytermébe!
Mire én kiértem a folyosóra hogy "Elfáradjak az osztálytermembe" már ezer meg ezer szörny borította a folyosót. Mikor mindenki megérkezett egy kis szemüveges fickó jegyzettömbbel a kezében elmondta hogy mit kell tennünk.
- Amikor egy nevet mondok... Az illető feláll és kimegy az osztályból. Onnan vezetni fogják önöket a repülőgépig ami kint az udvaron várja önöket. A repülő egyenesen a központba megy ahol szigorú felügyelet alatt képzik ki önöket. Van kérdés? - mindenki falfehér arccal némán ült a helyén. Feltűnt hogy a sarokban a falnak dőlve Fredlik kormányzó állt és nézte hogy ki merészel megszólalni. - Remek.. Akkor:..- Majd elkezdte azokat a neveket sorolni amiket mi Klennel már hallottunk. Mikor azonban Casshoz ért a lány nem állt fel csak lazán felmosollyal az arcán hanyatt vetve ült.
- Valami baj van Cassandra kisasszony? - kérdezte a jegyző bácsi.
- Áhh ugyan semmi csak én Die vagyok nem Cassandra! - vigyorgott gonoszan.

- Ugyan kislány! Mindenki tudja hogy nem Die vagy! Na.. menj szépen és ne hátráltass minket! - Fredlik hangja nyugodt volt mégis ellentmondást nem tűrő. Cass elszontyolodva kullogott ki. Nem tudtunk ellen szegülni, felesleges is lett volna. Már a repülőn ültünk, szótlanul egymás mellet. 
- Na gyerek! Kezdjünk bele! Ahova megyünk az nem a játszótér! Kőkemény edzésben lesz részetek. Nap mint nap felmérések de van ebben jó is! Miután felmértük az adott napon teljesített eredményeiteket pihenhettek és utána szabjuk meg hogy ki milyen kiképzésben részesül. Ez kb egy hét lesz addig pihenhettek és gondok nélkül élvezhetitek a teljes ellátást a központi kiképző táborban. Ha ez meglesz intenzív edzésben lesz részetek! Sok sikert! - hadarta el Fredlik majd vissza tért a pilótafülkébe.
Ezt követően mindenki elkezdett beszélni  a mellette ülővel csak mi maradtunk csendben Klennel.
- Figyelj... Sajnálom a tegnapit..én...- dadogott.
- Te? Csupán lekorholtál és azt kiabáltad hogy "Neked elment az utolsó csepp eszed is?! Nem vagy normális te átkozott árva kis gyík?!" Ezért ne haragudjak? - néztem rá érzéstelen arccal. Úgy beszéltem mint egy robot amivel még saját magamat is megleptem. Rajta is látszott a meglepettség mert megtántorodott de utána megint belelendült.
- Nem akartam csak ideges voltam..kérlek...Ashley... - nem válaszoltam nem is néztem rá. El fordítottam a fejem de az így szabaddá vált nyakamba bele csókolt majd megragadta a túloldalon pihenő kezemet és összefonta az ujjainkat. Én jéghideg pillantást vetettem felé és kirántottam a kezem az övéből. Sóhajtott majd felállt és otthagyott. Ahogy lefagyva bámultam a ablakon kefelé a felhők feloszlottak és megpillantottam a Központot.